null „Részévé vált a nemzeti identitásunknak” Munkácsy Honfoglalása – Interjú az Országházi séták sorozat legújabb kötetének szerzőivel

„Részévé vált a nemzeti identitásunknak” Munkácsy Honfoglalása – Interjú az Országházi séták sorozat legújabb kötetének szerzőivel

 

Andrássy Dorottya, Dúzsi Éva és Bojtos Anikó művészettörténészek a szerzői a nemrég megjelent Munkácsy Mihály és az Országház című kötetnek. A könyv születésének körülményeiről, a szerzők motivációiról, a kutatás során szerzett tapasztalataikról, a festmény történetének érdekes mozzanatairól beszélgetett a három fiatal szerzővel Kerekes Margit, a Tisza Kálmán Program vezetője.

Munkácsy életműve már gazdagon feldolgozott, mégis mi az, ami miatt vállalkoztak ennek a könyvnek a megírására?
Andrássy Dorottya: Mivel a művészettörténeten belül a műemlékvédelem volt a szakirányom, már az egyetem ideje alatt is javarészt építészettel foglalkoztam, és teszem ezt azóta is. A munka során felüdülést jelentett ebből egy kicsit „kikacsintani” a festészet világába, különösen egy ilyen nagyszabású téma kapcsán. Munkácsy Mihály életműve pedig már régóta érdekelt. Ehhez a kiadványhoz a legtöbbet kutatott forrásomat az Országház építéskori iratanyagai képezték. Mivel ezek az iratok eddig feldolgozatlanok voltak, ezért biztos vagyok benne, hogy ezzel a kiadvánnyal tudunk újat mondani.

Andrássy Dorottya
Forrás: Bencze-Kovács György, Országgyűlési Múzeum

Mi a jelentősége az Árpád-ábrázolások között Munkácsy-képének?
Bojtos Anikó: A magyarság őstörténetével kapcsolatos érdeklődés a 19. században élte a virágkorát, a honfoglalás eseménye ekkor kezdett el beépülni a magyar nemzet közös történelmi tudatába. Nemcsak kiváló tudósok egész sorát, hanem a szélesebb társadalmi közönséget is élénken foglalkoztatta Árpád és a honfoglalók alakja. A képzőművészek viszont azzal találták magukat szembe, hogy nem létezik történelmileg hiteles képi ábrázolása a témának, tehát erősen a fantáziájukra kell hagyatkozniuk a vezérek megjelenítése során. A század folyamán többféle ábrázolási típus is kialakult, de ezek leginkább grafikák formájában terjedtek, hiszen ez juthatott el a legszélesebb közönséghez. Tehát a századvég festőire maradt a feladat, hogy monumentális formában megörökítsék a honszerzést, ebben a tekintetben a Feszty-körkép mellett Munkácsy műve a legemblematikusabb. Értékeléséhez úgy gondolom, hogy feltétlenül tisztában kell lennünk azzal, hogy hányféle, egymásnak jórészt teljesen ellentmondó elvárásnak kellett megfelelnie. Magánemberként gyakran elgondolkodtam azon, hogyan tudott egyáltalán ennyire „gúzsba kötve”, ekkora teherrel a vállán alkotni, és befejezni a képet. Munkácsy teljesítménye mindenképp tiszteletet érdemel, és tagadhatatlan, hogy a honfoglalás-ábrázolások között az egyik legismertebb, lényegében részévé vált a nemzeti identitásunknak. A művészettörténeti szempontok mellett jelentősége számomra ebben rejlik.

Bojtos Anikó
Forrás: Bencze-Kovács György, Országgyűlési Múzeum

Melyik számodra a legizgalmasabb része a Honfoglalás-kép történetének?
Dúzsi Éva: Sok izgalmas történettel találkoztam, de a legérdekesebb talán az, hogy Munkácsy milyen körültekintő alapossággal és nagy gonddal kezdett neki a festmény előkészítésének. A Honfoglalás készítése mellett más munkára nem is tudott időt szakítani, ekkor ez a megrendelés volt az egyetlen bevételi forrása. A hatalmas kép korábbi műtermében nem fért volna el, ezért külön műtermet rendezett be számára. Hogy hitelesen tudja ábrázolni a honfoglalókat, tanulmányutakat tett, és a magyar vidéket járva fényképész társával fotókat készíttetett a „tipikus” alakokról. A korabeli források név szerint is megemlítenek néhány személyt közülük. Munkácsy különösen érdekesnek talált egy Barna János nevű öreg juhászt, akiről több nézőpontból is fotókat készíttetett, vagy például Szegeden megismerkedett egy Szeles Olga nevű fiatal lánnyal, akinek arcvonásai a festmény egyik nőalakján vissza is köszönnek.

Dúzsi Éva
Forrás: Bencze-Kovács György, Országgyűlési Múzeum

Hol helyezkedik el Munkácsy életművében a Honfoglalás című kép?
Andrássy Dorottya: Fontos helyen. Adott egy, a maga korában sztárként körülrajongott festő, egy régóta áhított és éppen épülő magyar Országház, egy óriási méretű olajfestmény, amely ráadásul a millenniumra készült – ezek együtt mindenképpen valami különlegeset eredményeznek. Hatalmas nyomás nehezedett Munkácsyra: úgy érezte, hogy egy egész országnak kellett megfelelnie, és a forrásokból kiderül, hogy sokat emésztette magát, hogy tökéletes végeredmény szülessen.

És az Országház építésének történetében?
Andrássy Dorottya: Az épület történetében is különleges helyet tölt be ez a kép. A korabeli sajtóban sok cikk szólt arról, hogy Steindl Imre, az Országház tervezője mennyire nem akarta, hogy ezt a képet az épületben elhelyezzék. Az építész arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy az ülésterem gótikus belső terében az óriási, 15 méteres vízszintes festmény egyszerűen nem harmonizál, és az épületben csupán ez lenne az egyetlen olajfestmény, mindenhova falképeket tervezett. Steindl vezérfonala az volt, hogy a belső kiképzésben is az építészeti tagozatok, oszlopok, pillérek domináljanak, ezek mellett és ezekhez illeszkedve jelenjenek meg a képek, az üvegablakok és a bútorok is. Így érezte teljesnek az összhangot. Az ő életében valóban így is valósult meg, hiszen a Honfoglalás című kép a tervezettnél jóval később került az épületbe.
 

A kép utóéletéről mit lehet tudni?
Dúzsi Éva: A festménynek mondhatni hányatott sorsa volt. Amikor a kép Budapestre érkezett, még nem lehetett elhelyezni az Országházban, mivel az még nem készült el. Ideiglenesen a Nemzeti Múzeum dísztermébe szállították. Hosszas huzavona után azonban úgy határoztak, hogy a festmény az ülésteremben – ahová eredetileg megrendelték – nem helyezhető el, sőt a kép egyáltalán nem helyezhető el az épületben, mivel nincs a felfüggesztésére alkalmas falsík. Emiatt bekerült az újonnan épülő Szépművészeti Múzeumba. Majd csak az 1920-as években merült fel az az ötlet, hogy a képet az Országházban állítsák fel, nyilván ekkor már se Munkácsy, se Steindl Imre nem élt. A mű 1926-ban Scitovszky Béla nemzetgyűlési elnök kezdeményezésére kapta meg végleges helyét a festőről elnevezett Munkácsy-teremben.

Bojtos Anikó, Dúzsi Éva, Andrássy Dorottya
Forrás: Bencze-Kovács György, Országgyűlési Múzeum

Doktorandusz-hallgatóként mi volt a szakmai kihívás a feladat kivitelezésekor?
Bojtos Anikó: Évekkel ezelőtt azt a fogadalmat tettem magamnak – amelyhez reményeim szerint később is tudom majd tartani magam –, hogy csak olyan szakmai felkérést vállalok el, amelyre megdobban a szívem az örömtől, és azonnal gondolkodni kezdek rajta. Ez a téma ilyen volt: nyomban felkeltette az érdeklődésemet. Voltak már ugyan előismereteim róla, de a szakirodalmi kutatás során derült ki igazán, hogy kiváló kutatók már sok kérdést megválaszoltak a honfoglalás-ábrázolásokkal kapcsolatban, ezeket a szálakat azonban össze kellett fogni, méghozzá nagyon kis terjedelemben, közérthető módon tolmácsolva.

Mi volt különleges számodra a munka során?
Dúzsi Éva: Igyekeztünk minél gazdagabban illusztrálni a kötetet, így a korábban publikált képeken kívül a restaurálásokról vagy a kiállításokra történő szállításokról készült fotók is belekerültek. Külön izgalmas volt számomra, hogy részt vehettem azon az esti-éjszakai fotózáson, amikor Bencze-Kovács György, az Országgyűlési Múzeum fotósa újra lefotózta a festményt.

A Munkácsy Mihály és az Országház című kiadványba itt van lehetőség belelapozni.