Kosár popup

Tartalom megjelenítő

A Házszabályon túl – Előadások a parlamenti jog aktuális kérdéseiről I.

A Házszabályon túl – Előadások a parlamenti jog aktuális kérdéseiről I.

Az Országgyűlés Hivatala Törvényhozási Igazgatósága 2016 februárjában indította el „A Házszabályon túl” elnevezésű, parlamenti jogi témájú előadás-sorozatát. Az előadásokra négy féléven át havi rendszerességgel került sor, az előadók a hazai egyetemek legkiválóbb alkotmányjoggal vagy parlamenti tanulmányokkal foglalkozó oktatói, illetve közjogi tisztségviselők – köztük volt és jelenlegi alkotmánybírók, miniszterek – voltak. A sorozatban a klasszikus szervezeti, jogállási és funkcionális megközelítés mellett helyet kapott a politológiai, a történeti aspektusok bemutatása és a nemzetközi összehasonlítás is, valamint sor került olyan új témák vizsgálatára, mint az érdekérvényesítés vagy az átláthatóság. A sorozat célja a képzési jelleg mellett az is volt, hogy segítsen ráirányítani a figyelmet a közjog, az alkotmányjog egy kevesebb figyelmet kapó részterületére, a parlamenti jogra – tekintettel az elmúlt évek szabályozási változásaira is. A sorozatból készült könyvben a szakmai előadások mellett visszaköszönnek a szakmai életúttal kapcsolatban feltett személyes, és az előadással kapcsolatos hallgatói kérdésekre adott válaszok is. Az első kötetben Bihari Mihály, Erdős Csaba, Horváth Attila, Kukorelli István, Petrétei József, Salamon László, Schanda Balázs, Smuk Péter, Szente Zoltán, Soltész István, valamint Ilonszki Gabriella és Várnagy Réka előadásai kaptak helyet.

Megjelenés éve: 2018
Oldalszám: 183
Méret: 16,5 x 23,5 cm
Kötés: puhafedeles
ISBN: 978-615-5674-39-6
Kiadói ár:
magyar: 1800 Ft

Előjegyzés