Kosár popup

Tartalom megjelenítő

1919 – A Nagy Szétesés

1919 – A Nagy Szétesés

A tanulmánykötet az Országház főrendiházi üléstermében 2019 novemberében megrendezett történettudományi konferencia előadásainak szerkesztett változatát tartalmazza. A tudományos tanácskozás a „Sorsfordító évek” konferenciasorozat második rendezvényeként azzal a céllal került megrendezésre, hogy az események 100. évfordulóján 1918 őszétől 1919 végéig nyomon kövesse azt a politikai, társadalmi folyamatot, amelynek eredményeként Magyarországon meglazultak és elpattantak azok a szálak, amelyek a dualizmus korában, de még az első világháború alatt is kohéziót biztosítottak a nemzetnek, s melynek eredményeként 1919-ben az ország a folyamatos bomlás, szétesés állapotába jutott. A rendezvényen a korszakot s az eseményeket kutató történészek ennek a szétesési folyamatnak a kiváltó okait, lefolyását, nemzetközi hátterét és belső ellentmondásait elemezték. A konferencia előadói és egyben a kötet szerzői: Anka László, ifj. Bertényi Iván, B. Müller Tamás, Bödők Gergely, Csorba György, Gali Máté, Hamerli Petra, Hatos Pál, Horváth Csaba, Ligeti Dávid, Nánay Mihály és Perczel Olivér. A kiadványt Hermann Róbert és Ligeti Dávid szerkesztette.

Megjelenés éve: 2021
Oldalszám: 298
Méret: 15,6 x 23,8 cm
Kötés: keménytáblás
ISBN: 978-615-5948-40-4
ISSN: 2046-4876
Kiadói ár:
magyar: 2990 Ft

Előjegyzés