null Az értekező műfaj is lehet esztétikai élmény – Interjú Dobszay Tamással legújabb könyvének megjelenése kapcsán

Dobszay Tamás történész, egyetemi docens, az Eötvös    Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának oktatója. Kutatási területe Magyarország társadalom- és politikatörténete a 19. században. A rendi országgyűlés utolsó évtizedei (1790–1848) című kötete nemrég jelent meg az Országház Könyvkiadó gondozásában. Pelyach István a szerzővel pályakezdéséről, a magyar országgyűlések történetét bemutató könyvsorozat jelentőségéről, a kötet megírásának szakmai kihívásairól, az egyetemi oktatásban való felhasználhatóságáról, valamint jövőbeli szakmai terveiről is beszélgetett.

Mikor és miért döntöttél arról, hogy a magyar reformkor történetével szeretnél foglalkozni?

Sok minden érdekelt egyetemista koromban, nehezen választottam, lassan és megkésve döntöttem. Eleinte ókorosnak készültem, első munkahelyemen középkort kellett oktatnom, így tulajdonképpen csak későn, húszas éveim vége felé tudtam – az előbbivel párhuzamosan – a 19. századdal kapcsolatos érdeklődésemet komolyabban érvényesíteni.

Több tényező segítette a döntést. Nem tagadhatom a választásban a 80-as évek közhangulatának hatását. Valamilyen szabadságelvű átalakulás előszele érződött, s ez izgalmassá tette azoknak a korszakoknak a vizsgálatát, amelyek szereplői hasonló feladattal néztek szembe. Az aktualitásnál is jobban motivált azonban, hogy mindig érdekeltek az olyan helyzetek, amikor egyének vagy közösségek maguk intézik, saját kezükbe veszik sorsuk alakítását, foglalkoztatott, hogy miként szervezik meg életüket, legyen szó akár az antik civitasról, a nemesi vármegye önkormányzatáról, egy egyesület vagy akár egy baráti társaság működéséről, önmozgásáról. Az öntevékeny közéletiségnek kitűnően adatolt, jól kutatható korszaka a reformkor. Doktori disszertációmat a községi igazgatás/önkormányzat reformját célzó törekvésekről írtam.

Hasonlóképpen foglalkoztatott az életforma és az értékrend korszerűsödése, a korszaknak az életvilág „megjavítására” irányuló törekvései, a maival már sokban összemérhető viszonyokat teremtő modernizációnak a korábbi állapottal való versenye, együttélése és konfliktusa is, legyen szó technikai és tárgykultúráról vagy viselkedési szokásokról. A reformkor látványos kulturális és infrastrukturális, valamint az életmódot átalakító kezdeményezései iránti érdeklődésem szintén e korszak felé tereltek.

Volt szerepe a Szabad György részéről a tehetségesebb hallgatók iránt megnyilvánuló személyes figyelemnek, természetesen inspirált rámutatása a korszak érdekes kérdéseire, de ez csak azután vált meghatározóvá, amikor már megtörtént az irányvétel. A külső körülmények már csak a megszületett döntést érvényesítését segítették: már megkezdtem bölcsészdoktori disszertációm kidolgozását, amikor lehetőségem nyílt a korszakkal foglalkozó tanszékre kerülni.

A Te köteted az ötödik megjelent kötet a magyar országgyűlések történetét összegző sorozatban. Miben látod az értékét ennek a sorozatnak? Hol helyeznéd el az országgyűlések történetével foglalkozó eddig megjelent munkák sorában?

A rendi országgyűlések régóta képezik elemzés tárgyát. Jogtörténészek tollából és szempontjaik alapján több évszázadot átfogó munkák születtek, amelyek azonban intézménytörténeti irányultságuk okán némileg statikus képet nyújtanak, egy-egy korszak jellegzetességeit, finom változásait elfedik vagy terjedelmi okból csak utalásszerűen tudják megmutatni. Történészek inkább egy-egy korszak bőséges forrásaira támaszkodva, az adott időszak elemzésére vállalkoztak, más időszakokra viszont csekélyebb figyelem irányult. Voltak rövidebb történészi ismertetések, de nagyobb összefoglalókba illeszkedve terjedelmi okból szintén áttekintő jellegűek. A legrészletesebb történeti összefoglaló, Kecskeméti Károlyéké, egyetlen kötetben adott áttekintést a parlamentarizmus történetéről.

Sorozatunkban viszont most minden szakasz – az elgondolás szerint hasonló szerkezetben, ezért jól összemérhető módon – külön, kötetnyi elemzést kap. Így az egyes korszakokban bekövetkezett módosulások, korjellegzetességek is erősebben mutatkoznak. Az enyémet megelőző Szijártó-kötet is nagy súllyal foglalkozott a 18. század folyamán bekövetkezett eltolódásokkal. Bizonyosan az eddigi legrészletesebb munkák születtek, születnek számos korszak parlamenti működéséről.

Szakmailag milyen kihívást jelentett számodra a munka megírása?

Egy ekkora téma feldolgozása mindenképpen igazi nagy szakmai feladat. Jelen esetben további kihívást jelentett több dolog is. Egyrészt igen jól kutatott korszakról van szó, és országgyűléseiről is születtek már fontos munkák. Kérdés volt számomra, hogy miképpen tudom e megkerülhetetlen és kitűnő munkák eredményeit úgy hasznosítani, hogy mégse azok egyszerű összefoglalása és ismétlése legyen a saját szövegem. Azt hiszem végül sikerült olyan részeredményeket hozzátennem az ő munkásságukhoz, olyan szerkezetet találnom és megközelítést alkalmaznom, hogy e részben sikerrel oldottam meg a feladatot.

A másik kérdés összefüggött ezzel. A korszakkal számos szempontból foglalkoztak már; a jog- és alkotmánytörténet, intézménytörténet, a politikai eseménytörténet, az egyes részkérdésekre vonatkozó kutatások együttvéve könyvtárnyi irodalmat halmoztak fel.Pusztán mondjuk a korszak egyik kérdése, a nemzetté válás, a nacionalizmus születése, vagy pl. a jobbágyfelszabadítás kérdésköre is bőséges történeti irodalmat eredményezett. A diéta intézményi leírásán, működésén kívül az ilyen tartalmi kérdések sem maradhattak említés nélkül, ugyanakkor nem lehetett a kötetet korszaktörténeti enciklopédiává és bibliográfiává sem alakítani. Milyen téma, milyen részletességgel, mekkora szakirodalmi és forrásanyaggal kerüljön bele a könyvbe; ennek mérlegelése volt számomra a másik nehézség.

A harmadik ebből adódó nehézség műfaji jellegű: a kiadói jogos igénye is volt, hogy bár nem népszerűsítő munkát írok, legyek tekintettel arra, hogy mennyit bír el hivatkozásban, bizonyító anyagban a szélesebb olvasóközönség.

Maradtak-e elvarratlan szálak a monográfiában, hiszen nagyon nehezen „szabadultál meg" a kézirattól?

Mint mondani szokták, bölcsész munkát befejezni nem lehet, csak abbahagyni. Az említett körülményekhez is igazodva még szívesen csiszolgattam volna a szöveget, de menet közben az is igazolódott, hogy a kitűnő szakmunkák ellenére is milyen sok, olykor kifejezetten fontos részletet nem ismerünk az országgyűlés történetéből. Azt hiszem több kérdést sikerült is megválaszolnom vagy ahhoz hozzájárulnom, de bőven maradtak még számomra is megoldatlan, sőt igazából most felismert kérdések. S van több olyan probléma, amelyre csak utalásszerűen tudtam ráirányítani a figyelmet; pl. a politikai kultúra területén, de másutt is bőven lesz még dolga a kutatásnak. Szinte minden fejezetben akadtak ilyen kérdések.

Hogy érzékeltessem: a megyei választásokat részben, az azok reformjára irányuló törekvéseket pedig részletesen feldolgozta néhány éve egy tanítványom, támaszkodtam is eredményeire. Ugyanakkor vannak szereplők, akikről egészen keveset tudunk. Így a városok országgyűlési szerepléséről általánosságokon kívül jóval kevesebbet tudunk. Az egyházi követek szereplése az alsótáblán volt már tárgya tanulmányoknak, de megválasztásukról, utasításukról tulajdonképpen szinte semmit sem tudunk. S ez csak néhány példa.Forrásbázisunk is némileg egyoldalú, leginkább a hazai megyei forrásokra és országgyűlési dokumentumokra, visszaemlékezésekre, esetleg a sajtóra szoktunk támaszkodni, a birodalmi kormányszékek forrásanyaga még jelentősen bővítheti ismereteinket. S ezek csak kiragadott példák.

A rendi országgyűlés utolsó évtizedei már magukban hordozták a nyitás kényszerét és felismerését az új felé. Intézménytörténet szempontjából nevezhetjük ezért átmenetinek a korszak országgyűléseit?

Minden korszak átmeneti, a változás többé-kevésbé minden korszaknak jellemzője. Ugyanakkor valóban olykor jobban sűrűsödnek a változások egy rövidebb időszakban, s ha az általam elemzett korszak egésze nem is, a reformkor valóban az átalakulás vagy módosításra irányuló számos törekvés jelét mutatja. Ezek a törvényhozás tartalmi eredményeiben kevésbé, a működési és intézményes mechanizmusok terén inkább mutatkoznak. A képviseleti rendszer 1848-as átalakulása és az uralkodóval és kormányával való kapcsolat gyökeresen új alapokra helyezése lesz majd korszakfordító. A társadalmi, a közösségi szabadság, tehát a nemzeti önrendelkezés megteremtésére irányuló kísérletek azonban 1848-ban nem a semmiből, a forradalom hatására keletkeztek, hanem már a reformkor törekedett annak elemenkénti meghonosítására, bevezetésére, alkotmányos garanciákkal történő biztosítására, akár törvényi rendezés útján, akár egyszerűen a gyakorlatban. Ennek az elemenkénti létesítésnek a kimutatása volt a kötet egyik hozadéka.

A modern parlamentarizmus megteremtése és annak késői rendi előzményei ilyen értelemben szoros kapcsolatban vannak.

Egyetemi oktatóként hogyan látod, ezek a kötetek használhatók az oktatásban? Kiadhatók a hallgatóknak olvasásra, felkészülésre?

Az egyetemi oktatás folyamatos átalakulásban van, ma már ritka, hogy történelem alapszakon valakit ekkora terjedelmű könyv elolvasására rá lehessen venni. Egyes fejezeteit azonban valószínűleg az adott kurzus jellegéhez, tematikájához igazodóan lehet olvastatni, elemezni. Mesterszakon és doktori képzésben, főként, ha a hallgató érdeklődése is átfedésben van a könyv témájával mindenképpen jól használhatóak, s számíthatunk a történészeken kívül a jogtörténész vagy politológus hallgatókra is. Magam egy összetettebb kép érdekében igyekeztem egyébként olyan alfejezeteket is beleszerkeszteni a könyvbe, amelyek esetleg más szakok hallgatóinak is adhatnak ötleteket. Ilyen pl. a tanácskozások nyelvezete, dramatikus jellege, a ceremóniák, az ülésterem építészeti megjelenítésének elemzése, hogy csak néhányat kiemeljek.

Lehet-e, kell-e megítélésed szerint külön írni a szakma és a történelem iránt érdeklődő olvasóközönség számára a történelmi kérdésekről?

Azt hiszem, három műfaj léte egyaránt indokolt. Világos, hogy meghatározó tudományos eredményeknek csak azok tekinthetők, amelyek kellő mennyiségű és megfelelő bizonyító erejű forrásanyag és a szakirodalom kritikai hasznosításával alátámasztva, következetesen alkalmazott módszerrel, átgondolt elméleti kiindulópontokból kifejtve fogalmazódnak meg. Ennek az értekező műfajnak az olvasása egyébként ugyanúgy kelthet esztétikai élményt, mint a művészet. Ugyanakkor a széles olvasóközönség türelmét próbára teheti a méret, az anyag mennyisége, a megfogalmazás töménysége, az eljárásnak a verifikálás érdekében való bemutatása. A szűkebb szakterületen kívülről érkező, netán nem szakmabeli, joggal mondhatja, hogy elsősorban az eredményre és nem a fáradságos műhelymunkára kíváncsi. Az eredmények rövidebb, közérthető, olvasmányos összefoglalása iránti igény tehát nem indokolatlan, a könyv- és folyóiratpiac fejleményei is mutatják, a történeti érdeklődésre vállalkozást lehet alapítani. (Kérdéses persze, miképpen védhető ki, hogy a tudománytalan nézetek, szenzációhajhász történeti „kalózkodás” ne szoríthassa ki a régebben „tudományos ismeretterjesztésnek” nevezett tevékenységet, a megalapozott és a szakmailag vállalható eredmények népszerű közlését.) Végül pedig létezik a fenti két műfaj közötti terep, amelyen valamelyest egyszerűsített apparátussal tudományos igényű munkák is fontos eredményeket tartalmazhatnak, közölhetnek. Az egykori Magyar História sorozat köteteinek többsége pl. jegyzetapparátus nélkül, némi szakirodalmi ajánlóval és a fontosabb források, forráskiadványok felsorolásával született, de tudományos igényűek. Ilyen munkák néha olyan eredményeket is tartalmaztak, amelyek egykorúan és jó darabig később is ott és csak ott voltak olvashatóak.

Milyen nagyobb munka megírása a következő feladatod, terved?

Most elsőként több olyan tanulmány befejezése vár, amelyeket félretettem az elmúlt években, de mint jeleztem, számos diétai részkérdést magam is szeretnék még megvizsgálni, megkezdett kutatást befejezni, különösen az 1843–1844-es országgyűlést illetőleg. Ezek egyelőre tanulmányok lesznek, hogy alakul-e belőlük nagyobb munka, több mindentől függ, én szeretném. De vannak társadalomtörténeti kérdések is, a jobbágyfelszabadítás ára, hatása, a magyar nemesség sorsa és szerepe még tartogat kérdéseket számomra is.